Közel egy éve figyelem készülő könyvemhez az egyetem balettnövendékeinek mindennapjait. Amikor odalépnek a balettrúd mellé, kortól és nemtől függetlenül, egy dolog közös bennük: mindegyikük arcán látni lehet azt a mérhetetlen elhivatottságot, amire – a genetikai adottságokon túl – születni kell. Ezek a gyerekek a folyamatos akadályok, minden fájdalom és kudarc ellenére sem adják fel céljaikat.
Korai önállóság
„Mert hiszek az álmaimban” – válaszolja Regina, amikor megkérdezem tőle, miért balettozik. A mindössze tízéves kislány élete teljesen megváltozott, amikor Szegedről Budapestre jött a Magyar Táncművészeti Egyetemre. Ahhoz, hogy klasszikus balettművész szakon professzionális keretek között tanulhasson, kollégiumba kellett költöznie. „A fizikai megterhelés mellett lelkileg is nehéz volt megszoknom az itteni új életemet. Egyrészről szomorú voltam, hogy ott kell hagynom a családomat, másfelől boldog, mert magasabb szintre léphetek a balettben. Az a legrosszabb, hogy nincsenek velem a szüleim, hogy nem kapok anyától esténként jóéjtpuszit. Volt, hogy sírtam neki a telefonba, mert nem voltam megelégedve a teljesítményemmel, de szerencsére ő ilyenkor mindig képes megnyugtatni. Sok gyerek azt mondja, hogy azért jó kollégistának lenni, mert a szülei nem parancsolhatnak nekik. Nekem éppen az a nehéz, hogy senki nem mondja meg, mit csináljak. Ettől szétszórt lettem.” Reginának meg kellett tanulnia önállónak lenni. Magának csomagolja az uzsonnát, ő pakolja be a könyveit az iskolatáskába és a balettfelszerelését. Csak hétvégén látja a családját, akkor is alig másfél napjuk van egymásra. „Mindig tartok otthon egy kis bemutatót az új lépésekből, amiket azon a héten tanultunk. A balett kecses, elegáns és lassú, ezért tetszik. A szüleim másfél éves koromban gyógytornászhoz vittek, mert amikor mászni akartam a padlón, szétcsúsztak a lábaim. Az orvos mond- ta, hogy nagyon lazák a csípőízületeim. Ebből lett később a balettozás, mert ez itt jó adottságnak számít.”
Genetikai okok
Amit Regina említ, az a felvételi orvosi vizsgálat legfontosabb tényezője. Geréby Fruzsi gyógytornász, manuálterapeuta végzi a klasszikus balettszakra jelentkező gyerekek általános ortopédiai felmérését. „A legfontosabb a csípőízület forgathatósága, és azon belül is a kiforgathatóság, amire a balett épül. Ez velünk született genetikai adottság, és nem nagyon változtatható. Pár fokot lehet rajta fejleszteni, de alapvetően nem lehet megváltoztatni egy medence formáját. Ha a csípő nagyon szűk, az azonnal kérdéseket vet fel. Nyilván van némi aszimmetria a két oldal között, mert teljesen szimmetrikus ember nem létezik, ezt is figyelembe vesszük. De körülbelül 45 fok alatt nem érdemes elkezdeni a balettet, mert az folyamatos kudarcélményt fog eredményezni, és a gyerek más ízületekből kompenzálna, ezért nagyobb lenne a sérülésveszély.”
Örömkönnyek a kulisszában a végzősök képesítő vizsgája után. Rozi elnyerte a Nemzeti Felsőoktatási ösztöndíjat, tavasszal pedig második helyezést ért el Leccében, egy nemzetközi balettversenyen.
Test és lélek
A tehetség és a genetikai adottság azonban még közel sem elegendő ahhoz, hogy valaki balett-táncos legyen. „Ha egy növendék nem elég elhivatott és szorgalmas, ha nem lát maga előtt konkrét célt, ami persze mindenkinél egyéni, kevés az esély arra, hogy balettművész váljon belőle” – mondja Barna Mónika, a klasszikus balettművész szak vezetője. Ha pedig valaki ezeknek a tulajdonságoknak sincs híján, még mindig ott vannak azok a befolyásoló tényezők, amelyekről a legtöbbször senki nem tehet. Ilyenek például a tinédzserkori változások. A lányoknál a leggyakoribb az elhízás veszélye, a fiúknál a hirtelen növekedés és az azzal járó ízületi fájdalmak.”
Plusz kilók
Rozi tizenkilenc éves, végzős hallgató. Különösen küzdelmes időszak van a háta mögött, ugyanis állandó súlyproblémái igencsak megnehezítették tanulmányait. „Először szóbeli, majd írásbeli figyelmeztetőt kaptam a mestereimtől. Abszolút egyetértettem velük, mert én is láttam a problémát a tükörben. Sokszor már a reggel nyolcórai balettórán elment a kedvem az egész naptól. Hiába próbáltam változtatni, semmi nem történt. Aztán különböző diétákba kezdtem, de egy idő után nem tudtam tartani a léböjtkúrákat. A diéta nem gyengített le, épp ellenkezőleg: lát- tam, hogy lefogytam, és ez motivált. De kezdtem rájönni, hogy ez nem normális gondolkodás, ezért pszichológushoz fordultam. Látva, hogy milyen hormonális károkat okoztam magamnak, ma már visszacsinálnám az egészet.” A balettmestereknek nemcsak az a feladatuk, hogy leadják az anyagot a balett-teremben, sokszor pótszülőként segítenek a növendékeiknek. Barna Mónika mesternő tudott Rozi problémáiról, és ezt ő egy másik oldalról is károsnak látta. „Rozinál sokáig problémát okozott a testsúlya. Emiatt a technikai tudása és a színpadon való csillogása is kezdett csökkenni. Azt mondtam neki, hogy vállalja fel önmagát, fogadja el, hogy most ez van, különben minden, amiért kilenc évig küzdött, el fog veszni.” A súlyproblémáknak többféle változata van. A legkönnyebb eset az, amikor valaki azért hízik meg, mert szeret enni.
Utolsó nyújtások a vizsga előtt
Akinek viszont a tinédzserkori hormonális változások miatt például a csontjai szélesebbek lesznek vagy az izomzata lesz túl tömör, előfordulhat, hogy ez a karrierje végét jelenti. „Az alsóbb évfolyamoknál azért is van folyamatos rosta a vizsgákon, mert nem vagyunk jósok. Látjuk valakin, hogy jó alkati adottságokkal rendelkezik, de hogy mi történik a testével vagy a fizikai teherbírásával tizenévesen, az nem tudhatjuk előre. Balettmesterként fontosnak tartom, hogy szeressék azt, amit csinálnak, de közben reális képet kell mutatnom nekik a képességeikről. Mindezt persze óvatosan kell tenni, nem szabad bántani őket. Azt viszont fontos megérteni, hogy nem teszünk jót, ha nem mondjuk el őszintén a szülőknek, mi várható a jövőben. Később komoly pszichés prob- lémákat okozhat, ha a gyerek illúziókat kerget. A szülők sokszor csak azt látják, hogy a gyerekük leforgott egy tourt – de ez nem elég. Nem mindegy az alkat, a kisugárzás, a mozdulatok elsajátítása. A balett nemcsak sport, hanem művészet.”
A színpad ereje
Rozi tökéletes ellentéte Edvin, akinek nem fogynia, hanem épp híznia kellett ahhoz, hogy bírja a balettórát szuflával. Huszonöt centit nőtt ugyanis egyetlen nyár alatt. „Először a térdem ment tönkre, utána a hátam kezdett fájni. Nincs annál rosszabb érzés, mint ami- kor le kell ülnöd a balettórán a földre, mert nem bírod végigcsinálni a mozdulatokat, és közben látod, hogy a társaid gyakorolnak tovább. Bármit megadtam volna azért, hogy egy csettintésre elmúljon minden problémám. Elgondolkodtam, mi lesz, ha abbahagyom, de nem tudok B tervet. Csak a balettben érzem az igazi örömöt, ezért nem adom fel. Jelenleg gyógytornász segíti a munkámat, szerencsére a képesítő vizsgát meg tudtam csinálni.”
Ezeknek a lányoknak mindenük a balett
Különleges képességek
Ezek után joggal merülhet fel a kérdés, hogy ezek a gyerekek miért nem hagyják abba a balettet és választanak egy kevésbé megterhelő hivatást. Barna Mónika mesternő szerint „egy kívülállónak szinte lehetetlen elmagyarázni, mi történik egy ilyen zárt közösségben, hogy mi megy végbe egy növendék lelkében. Ők kiválasztott, különleges képességekkel bíró gyerekek. Az a néhány perc, amit a színpadon töltenek, olyan pluszt ad az életükhöz, amit rajtuk kívül senki nem érthet meg.”
Barna Mónika mesternő a vizsga előtt néhány bíztató mondattal köszön el a lányoktól.
A növendékek sokszor segítik egymást a bajban.
Szerző és fotók: Czank Lívia
