Skip to main content
EgyetemHírekKiemelt

Rio Ferdinand: „A balett segített abban, hogy topfutballista legyek.”

By 2024.06.01.No Comments

Azt sokan tudják, hogy a Manchester Uniteddel többszörös bajnok és egyszeres Bajnokok Ligája-győztes Rio Ferdinand fiatal korában több sportágba is belekóstolt: a labdarúgás mellett tornászott, atletizált és teniszezett is. Arról viszont kevesen hallottak, hogy Ferdinand balettozott is – a mestereitől tanultakat pedig a futballban is kamatoztatta.

A büntető.com-on  Nádudvari Péter jegyzett egy érdekes cikket ebben a témában, amelyből kiderül, hogy a korábbi 81-szeres válogatott hátvédre az egyik tornászversenyén figyeltek fel egy balettiskola szakemberei.

„Miközben tornásztam, megakadt rajtam a szemük. Úgy vélték, remek táncost lehetne faragni belőlem” – emlékezett vissza Ferdinand a kezdetekre. A fiatal fiú elfogadta az intézmény meghívását.

„Úgy voltam vele, kipróbálom, akkoriban bármire nyitott voltam. Na meg úgy gondoltam, hogy új barátokat szerezhetek és lányokkal is ismerkedhetek.”

Ferdinand – csakúgy, mint mindenbe – a balettba is beleadott apait-anyait. A barátainak viszont sokáig nem vallotta be, hogy mi lett az új szenvedélye.

„Hetente legalább kétszer buszra szálltam iskola után, és balettozni mentem. De az anyukámon és apukámon kívül mindenki másnak azt mondtam, hogy táncórákra járok. Voltak, akiknek évekig nem árultam el, hogy valójában balettoztam. Aztán egyszer részt vettem egy előadáson a Sadler’s Wells Theatre-ben, és azt gondoltam: »Jobb, ha előtte elmondom az igazat«. Mindenki megdöbbent” – mondta egy interjúban.

A sokoldalú kamasznak egy idő után viszont be kellett látnia: ahhoz, hogy igazán sikeres legyen valamiben, le kell mondania a többi tevékenységéről. Mivel a szakemberek egy idő után rájöttek, nem lehetett volna belőle sikeres táncos, a futball mellett döntött.

„15 évesen atletizáltam, drámaszakkörre jártam, teniszeztem, balettoztam és fociztam. Az apám azt mondta, hogy így kicsinálom magam, válasszak egy dolgot, és arra tegyem fel az életem. A balett volt a legnehezebb a sok tevékenység közül, amit csináltam. A mesterem azt mondta, hogy a combhajlító izmaim túl rövidek, így nem fogom sokra vinni a balettban. Így hát a focit választottam.”

Ez az időszak azonban nem volt haszontalan Ferdinand számára. Később sokszor elmondta, hogy a foglalkozásokon tanultak sokat segítették futballistaként a technikája és a mozgása tökéletesítésében.

„A balett segített abban, hogy topfutballista legyek” – hangsúlyozta többször.

Megszakítás