Idén másodszor került megrendezésre Magyarországon a Rudolf Nureyev Nemzetközi Balettverseny és Fesztivál a Magyar Táncművészeti Egyetem együttműködésével. Az intézményt képviselve több növendékünk és hallgatónk is indult a versenyen, közülük hárman díjazottak lettek: Topolánszky Vince, Emanuele Co’ és Nagy Gvendolin. Ők mesélik most el élményeiket és tapasztalataikat az eseménnyel kapcsolatban.
Tanaka Rizumu, VII. évfolyamos hallgató
A kulissza és a színpad megtelik izguló versenyzőkkel. Az összehúzott függöny mögött mindannyian újra és újra átveszik a koreográfiát, a nehezebb forgásokat és ugrásokat, nyújtanak és igazgatják a jelmezeiket. Észrevehető, hogy mindannyian fürkészik a másikat, igyekeznek felmérni, kire kell odafigyelni, kiben van meg a lehetőség, hogy megnyerje a versenyt. A hangulat vidám, de már ott van a levegőben a kezdés pillanatának izgalma. A felkészítő balettmesterek az egyetemről nevezett növendékekhez és hallgatókhoz még egy utolsó jókívánságra felmennek a kulisszába, majd ők is leülnek a nézőtéren, ahol a közönség és nem utolsó sorban a Vladimir Malakhov vezette zsűri is elfoglalta már a helyét. A Nemzeti Táncszínházban elkezdődik a 7. Nurejev Nemzetközi Balettverseny döntője.
A variációk ideje alatt minden versenyző komoly és koncentrált. A folyamatos melegítés és készülődés mellett kikacsintgatnak az éppen táncolóra, de láthatóan a gondolataik már a saját variációjuk körül keringenek. Vincével, Emanuele-lel és Gvendolinnal a döntő előtti órákban beszélgettem arról, mit is jelent számukra egy ilyen nívós versenyen részt venni.
Topolánszky Vince, VII. évfolyamos hallgató
“Mindhárman tizennyolc éven aluliak vagyunk, ezért nekünk négy variációval kellett érkeznünk, nem hattal, ahogyan a felnőttek esetében volt a szabály. Két klasszikus balett variációt, egy neoklasszikus előadást és egy modern számot kellett hoznunk. Ez mindenkinél mást jelentett, és általában a balettmestereink találták ki nekünk, melyek lennének a legjobb választások.” meséli Topolánszky Vince, hetedik évfolyamos hallgató, majd folytatja “Én először is a Giselle című klasszikus balettből Albert herceg variációjával készültem, amikor Albert Giselle-t siratja. Ez egy elég szomorú jelenet, de jó lehetőség a színészkedésre. Úgy tűnik, nekem elég jól megy a szenvedés (nevet). A másik klasszikus variációm ennél már jóval felszabadultabb, a Coppélia egyik vidám, fickós jelenete. A harmadik versenyszámomat Macher Szilárd mester állította nekem össze. A Sylvia című darab zenéjére egy neoklasszikus variáció, és egy átlagos férfi variációhoz képest elég hosszú. Bár nem látszik, de nagyon szuflás és igen nehéz táncolni. A címe Vince to the World lett. A negyedik, egyben utolsó előadásomat édesapámmal, Topolánszky Tamással közösen találtuk ki. Azt a címet adtuk neki, hogy Easy, vagyis Könnyű. Két próba alatt raktuk össze a koreográfiát, utána kezdtük el letisztítani a lépéseket. Még a középdöntő után is kaptam további instrukciókat, amikor megtudtam, hogy bekerültem a döntőbe. Sok versenyen a legtöbb variáció, nem bántásképp, de depresszív és nyomasztó. Én inkább érzem közelebb magamhoz a könnyedebb, lazább stílust. Egy fesztiválos zenét választottam hozzá, és amikor az Easy-t táncolom, nem gondolok semmi rosszra, ahogyan a darab címében is benne van, minden könnyű a lelkemnek. Ha kívülről nem is látszik, de tánc közben belül mosolygok.”
‘Emanuele Co’, IX.évfolyamos hallgató
Emanuele Co’ Olaszországból érkezett tanulni a Magyar Táncművészeti Egyetem klasszikus balettművész szakára, végzős hallgatója az intézménynek. “Nekem a két klasszikus balett variációm közül az egyik A kalóz volt, a másik a Diana és Actaeon egyik jelenete. Jól mentek, de az elődöntőben A kalóznál volt egy tour, ahol kicsit kibicsaklott a bokám. Egyébként nem volt észrevehető, de én tudtam, hogy hibáztam. A második fordulóra két modern variációval, saját koreográfiáimmal érkeztem. Az elsőt már táncoltam tavaly az egyetem háziversenyén, és meg is nyertem vele egyéniben a más táncnyelvek kategóriát. A másik modern számot pedig az idei Leccében megrendezett Domenico Modugno Nemzetközi Balett és Kortárstánc Versenyről hoztam. Ott ‘Senior’ korcsoportban modern kategóriában első díjat szereztem vele. Itt, a Nurejev verseny előtt picit izgultam, hogy a nézők és a zsűri elfogadják-e majd ezt a koreográfiát. Nagyon boldog voltam, amikor kiderült, hogy bejutottam a döntőbe. Ez azért is nagy dolog, és azt hiszem, ebben az esetben mindhármunk nevében beszélhetek, mert a versenyzők rajtunk kívül mindannyian már iskolát végzett, profi táncosok, neves társulatoknál táncoló művészek. Mi még csak tanulunk. Az, hogy sikerült eljutnunk a döntőbe már önmagában is nagy kihívás, büszkességgel tölt el bennünket.” Emanuele a döntőbe többek között egy olyan modern számmal érkezett, amely a saját koreográfiája. A mozdulatok és a zene szoros kapcsolatban állnak egymással, szimbiózisban ‘mesélik el’ a darab mondanivalóját. “Az volt az alapgondolat, hogy egy olyan világot mutatok meg, ahol csak bizonyos modern technológia áll az ember rendelkezésére, amelyen keresztül próbál kommunikálni az alapvető kincsekről, mint az elménk, az érzéseink, a kisugárzásunk. A koreográfia készítése közben a világot sújtó problémák is a fejemben jártak. A zenében szinte végig beszélnek, a mozdulatokkal együtt közösen mutatják be a történetet egy különleges kapcsolatba olvadva össze.”
Nagy Gvendolin, V.évfolyamos növendék
A Nurejev balettverseny legfiatalabb tagja az ötödik évfolyamos Nagy Gvendolin volt, aki variációiban egyszerre mutatta meg a bájos, gyönyörű balerinát és az érzelmekkel teli modern táncost. “A klasszikus balettvariációkat Molnár Márta mesternőm választotta nekem. Ezek közül egy variációt már tudtam, a Coppéliát, mert idén azt táncoltam a háziversenyen. A másik a Paquita című darab egyik jelenete volt. A modernek közül az egyiket Kalmár Attila mester készítette nekem a tavalyi Bécsi balettversenyre, amivel második helyezést értem el. A másik modern variáció a sajátom volt, amivel az idei háziversenyen megnyertem a koreográfus kategóriát. Gvendolin, amikor csak ideje engedi, önálló koreográfiákat készít. Mindegy, hogy éppen mit csinál, reggel iskolába menet, vagy épp két balettóra között, ha kitalál valamit, azonnal megjegyzi, hogy később tovább tudja gondolni és fejleszteni a mozdulatsorokat. “Minden évben szoktam csinálni egy számot a háziverseny koreográfus kategóriájára. Szeretek kitalálni koreográfiákat, szeretek minél több időt tölteni a balett-teremben, gyakorolni. Minden alkalmat kihasználok arra, hogy kitaláljak valami újat. Tizenegy éves voltam, második évfolyamos, amikor az első saját koreográfiámat csináltam. Akkor két hónapig tudtam rá gyakorolni. Most ennél jóval kevesebb időm volt, és emiatt kicsit féltem is, hogy nem lett elég precíz. Igazából a végleges verzió a háziverseny előtt egy nappal lett kész. Lengyel Dorottya évfolyamtársammal és egyben barátnőmmel a felkészülés utolsó napjaiban esténként bent maradtunk a teremben, hogy tisztítsuk a lépéseket. Az lett a darab címe, hogy Calm before the storm, vagyis a Vihar előtti nyugalom. A zene miatt jutott eszünkbe ez a cím, mivel a dallam eleje letisztult, nyugodt, utána jön egy éles váltás, majd utána újra lenyugszik. Éppen úgy, mint egy vihar. Amikor anyukám reggelente elhozott az iskolába, az autóban rengetegszer meghallgattam a zenét. A fejemben kialakultak lépések, hogy hol, mit szeretnék csinálni, egy nagy spárga ugrást, forgást stb. Nem jegyzetelem le, az ötletek megmaradnak a fejemben. Aztán mindig van egy kis csalódás a teremben, amikor a gyakorlatban nem úgy jönnek ki a lépések, ahogyan elképzeltem, és kezdhetem előlről a gondolkodást.”
Emanuele Co’
A díjátadó után Gvendolin és Vince így meséltek az őket ért elismerésről. Gvendolin például elmondása szerint álmodni se merte volna, hogy egyáltalán a döntőbe kerülhet. “Úgy voltam vele, hogy már az is bőven nagy dicsőség, ha a középdöntőben eltáncolhatom a variációmat, köztük a saját koreográfiámat. Tényleg nem számítottam többre. Akkor mindkét számomat jónak éreztem, bár fáradt voltam, de sikerült fejben maximálisan ott lennem a színpadon. A döntő előtt izgultam persze, de amikor kiléptem a színpadra, minden elmúlt. Csak élvezni szerettem volna a táncot, és az egész estét. Ezzel sikerült lenyugtatnom magamat. Az egyetlen baj az volt, hogy én voltam az utolsó versenyző, ezért sokat kellett várnom, amíg rám került a sor. Nem ‘mozizhattam’, ahogyan Molnár Márta mesternő mondaná, csak magamra figyeltem, melegítettem, átgondoltam, mit fogok csinálni. De ez csak addig lehetséges, amíg ki nem mész a színpadra. Utána minden megváltozik. Már nem figyelsz semmilyen instrukcióra, csak táncolsz.”
Tanaka Rizumu
“Én díjnak ennyire még nem örültem! Viszonylag nagy versenyről is van szó, valamint itt nem a saját korosztályomban versenyeztem, ahogyan az előző években, hanem felnőttekkel együtt. Az összes variációt jónak éreztem a verseny alatt, bár természetesen tökéletes előadás nem létezik, mindig van hova tovább fejlődni.” meséli Vince, majd hozzáteszi “Főleg a döntőnél éreztem azt, hogy minden versenyző nagyon odarakta magát, szerintem mindenkinek jól sikerültek a versenyszámai. A díjátadó után odaállni a színpadra, és eltáncolni az Easy-t még egyszer nagyon jó érzéssel töltött el. Ebben már tényleg nem volt semmi feszültség, csak a tánc szeretete.”
Kovács Zsolt, IX. évfolyamos hallgató
A 7. Nurejev Nemzetközi Balettverseny döntőjébe a Magyar Táncművészeti Egyetem öt növendéke és hallgatója jutott be. Közülük Topolánszky Vince (VII. évfolyamos hallgató, mestere Macher Szilárd) a férfiak között III.díjat kapott. Nagy Gvendolin (V. évfolyamos növendék, mesternője Molnár Márta) és Emanuele Co’ (IX. évfolyam hallgató, mestere Szakály György) a 18 éven aluli versenyzők számára fenntartott ‘Ígéretes fiatal tehetség’ díját nyerték el. Emanuele Co’ a két általa alkotott koreográfiára megkapta a zsűri elismerő oklevelét. A döntőbe jutott további versenyzők Tanaka Rizumu (VII. évfolyamos hallgató, mesternője Kazinczy Eszter) és Kovács Zsolt (IX. évfolyamos hallgató, mestere Szakály György) voltak.
Szöveg és fotók: Czank Lívia
