Skip to main content
EgyetemHírekKiemelt

UK Summer Intensive – egy balettmester szemével

By 2024.02.02.február 8th, 2024No Comments

2023 júliusában a Royal Ballet School nyári intenzív kurzusának „Teacher Observation” programján vehettem részt az Egyetem támogatásával. Látogatásom célja a magas művészi értékeket és az oktatásban híresen haladó szellemiséget képviselő intézmény megfigyelése – Kazinczy Eszter írása az mte.eu-n.

Az újító szemlélet, a szakmai naprakészség és a felnövekvő generációk megértésén alapuló oktatási technikák nem voltak teljesen ismeretlenek számomra, hiszen néhány éve teljesítettem a balett tanároknak szóló elméleti/gyakorlati szeminárium sorozatukat (az INSPIRE és INSPIRE TO BE SEMINARs-t). Végtelenül kíváncsi voltam, hogyan működik mindez a RBSc-ban a gyakorlatban és mi az, amit át tudok majd ültetni a látottakból a saját oktatási gyakorlatomba. Az érdeklődésem három területre terjedt ki:

  • a klasszikus balett technika iskolaspecifikus oktatásának gyakorlatára (angol stílus)
  • pedagógiai és oktatáselméleti újításaik gyakorlatba való átültetésére (holisztikus szemlélet, motiváció)
  • a tantervbe foglalt másodtárgyakban rejlő lehetőségekre

Korábbi látogatásaim alkalmával revelációként hatott rám az angol balett-technika sajátos koordinációja, átgondoltsága, eleganciája és a pontosan értelmezett előadásmódjuk. Lenyűgözött az a gazdag motivációs készlet, amit a legkisebbektől kezdve alkalmaznak, és a mára alapvető fontosságúvá vált egészségközpontú oktatás. Ezúttal szembetűnő volt a dinamikus óravezetés, mely nem hagyta a gyerekek figyelmét lankadni és a kölcsönös kommunikációra és a tapasztalat szerzésre építő együtt-munkálkodás. Az oktatók sikere, az általános jókedv és motivált légkör – mindenesetre – nagyban a kurzus jótékony hozományának tudható be. A gyerekek a világ minden tájáról érkeztek Londonba, mindenki tanulni szeretne, hiszen a nyarukat áldozták be ezért a kurzusért.

A RBSc mindkét épületében jártam observer-ként. Az egyik a gyönyörű White Lodge, a Richmond parkkal körülvett hatalmas villa, kiegészítő épületekkel a fiatalabb növendékek szakmai oktatását szolgálja. Ez a helyszín a kurzus alkalmával ugyanúgy megtelik, mint az év bármely szakában. A kert el van zárva a látogatók elől, a parkban tömegközlekedési eszköz nem jár. 45 perces séta távolságban találtam szállást, de kárpótoltak a gyaloglásért a park kartávolságra megközelíthető szarvasai! A felső tagozatos növendékeknek London belvárosában, a Floral street-en van a szakmai épületük, ami a Covent Garden közvetlen szomszédságában áll.

A kurzuson nagy létszámban vettek részt a gyerekek, csoportonként 24-26 fővel dolgozott egy-egy mester. Meglátásom szerint a kor szerinti tudásbéli különbség kevéssé volt jelentős, mint az általános készség szintű koordinációs hiányosság és az izomérzet hiánya. A felvehető másod-kurzusok tekintetében minden korosztálynak azonos volt a kínálat. Spicc-variáció, repertoár, kreatív-tánc, karaktertánc és pas de deux.

Egy balett-tanárnak a legtöbbet az nyújt, ha egy másik balett-tanárt lát munka közben. Minden mester órájából lehet tanulni valamit, kiváltképp Londonban, a balett mai fellegvárában. Két nevet emelnék ki a nívós oktatói névsorból: Belinda Hatley-t és Kenta Kura-t. Belinda Hatley-nek remek ritmikájú gyakorlatai voltak és pontosan fogalmazott instrukciói. Jobbára a gyerekek mozgásban való ön-megtapasztalását részesítette előnyben a javítások alkalmával és a kérdés felvetés technikáját, amivel rávezette őket a mozdulat megértésére és a helyes és esztétikus kivitelezésére. Közvetlen és kedves volt. 19 évig volt a Royal Ballet tagja, első szólistája (Darcey Bussell kortársa), eleganciája, igényessége a művészi lényéből fakad. Kenta Kura személyéhez köthető a holisztikus szemlélet bevezetése a RBSc-ban. Személyében egy üde, vidám, lendületes, végtelenül ösztönző pedagógust ismerhettem meg. Számára első volt a jó, felszabadult, de koncentrált órahangulat megteremtése. Egymás és önmagunk elfogadása, amit humorral, beszélgetve hamar elért a fiatal fiúknál is. Ért a gyerekek nyelvén. A tanítandó anyagot minden órán a tanulókhoz igazította és könnyedén szerkesztette össze a lépéseket számukra. Értelmet lehelt üresnek tűnő gesztusaikba. Amikor nem világít rá a mozdulat, értelmezés, jó közérzet közötti összefüggésekre, akkor is érezhető észrevételeiben az egységben való gondolkodás és a pozitív életszemlélet.

„Hibázni szabad. A balettet fel kell fedezni magunkban. El kell mélyülni a mozdulatokban. Nem elvárásokat állítani magunk elé.” – José Carayol balettmester

A tanulók motivációját megtámogatandó egy-egy repertoár órára gyakorló művészeket hívtak vendégnek a Royal Ballet együtteséből, Anna Rose Sullivan-t, Matthew Ball-t és MayaraMagdi-t. Utóbbi két művésszel egy minden részt vevő számára nyilvános beszélgetést rendeztek, melyen szintén volt szerencsém részt venni. Felemelő volt azt hallani, hogy mennyire fontosnak vélik a művészek közötti kontaktus megtartását a színpadon. Nem csupán a partnerrel, hanem minden szereplővel annak érdekében, hogy minden elemében egységgé forrjon egy balettmű. Ilyen szemlélettel minden szereplő egyformán fontos!

Az Inspire szemináriumokon mottóként villogó, irányadó hármaskérdés a: „Mit? Miért? Hogyan?” tanítsunk, öt év alatt kiegészült egy holisztikus szemlélettel. A tudás átadása és a hangvétel a pedagógus személyiségétől függ, de az is tanulható – állítják.

Londoni tartózkodásomat megkoronázta Carlos Acosta 50. jubileumi gálája a Covent Garden-ben.

Köszönöm az élményt!

Kazinczy Eszter            

 

Címlapfotó: royalballetschool.org.uk

Megszakítás