Skip to main content
EgyetemHírekKiemeltUncategorized @hu

Nem unatkoztak, nem is fognak unatkozni a néptáncosok!

By 2023.09.03.szeptember 5th, 2023No Comments

Ónodi Béla DLA,  a Magyar Táncművészeti Egyetem néptánc szakirányának vezetője. A kiváló néptáncost és oktatót arra kértük, szakmai szempontból idézze fel a néptáncpedagógus és a néptáncművész szakirány hallgatóinak és oktatóinak nyarát, mert van mire visszatekinteniük. Emellett az egyetemi docens a most kezdődő tanév terveiről és feladatairól is beszélt, amiből kiderült, lesz feladat bőven.

Az egyetem néptáncpedagógus és néptáncművész szakán, szakirányán oktatott táncjelírás tantárgy a Lában Kinetográfia. A magyar származású, világhírű modern táncművész és teoretikus Lábán Rudolf szellemiségét tovább vivő, mozgáslejegyző rendszerét gondozó, fejlesztő nemzetközi szervezet, az ICKL kétévente rendezi meg konferenciáit. 33. Nemzetközi konferenciáját idén Szöulban tartották (Sejong University, július 17-22.), melyen egyetemünk két oktatója Dr. Kovács Henrik és Oláh Nóra, az erdélyi Vajdaszentivány forgós-forgatós táncainak lejegyzéséből tartott előadást és workshopot.

„A táncjelírás tudományának alapszintű ismerete elengedhetetlen többlettudást jelent a néptáncpedagógus és néptáncművész hallgatók számára. Nagy büszkeség a néptánc szakiránynak, hogy a tárgy oktatói nemzetközileg elismert szaktekintélyek, sőt Dr. Fügedi János az említett szervezet elnöke.”

Ónodi Béla DLA

Ónodi Béla a szöuli események után a Művészetek Völgye Fesztiválról beszélt.

„Tavaly december körül a Zeneakadémia népzene tanszékének vezetőjével Bolya Mátyással a két tanszék közös lehetőségeiről egyeztettünk. Ennek első mérföldkövét jelentette a nyáron megvalósult projekt a július 21-30. között megrendezett Művészetek Völgye fesztiválon. A fesztivál történetében először a Zeneakadémia Népzene és Jazz Tanszékének és egyetemünk modern és néptáncpedagógus hallgatóinak közös vállalásaként létrejött az Egyetemi Színpad.   

Hallgatóink itt saját produkció, tánctanítás, zenészekkel közös alkotás, kerekasztal beszélgetések keretében. képviselték intézményünket. Az egyetem két oktatója, Dr. Lőrinc Katalin és Nemes Szilvia fogta össze a hallgatók teljesen önálló produkcióit. Nemes Szilvia a fesztivál teljes időtartama alatt segítette a hallgatók és a szervezők munkáját. Ennek a közös munkának köszönhetjük, hogy ez az első, de nem az utolsó ilyen évenkénti lehetőség lesz.”

A 40 éves István a király bemutatója (Fotó: Laktos Péter, MTI)

A néptánc szakirányvezetője kitért a Néptáncművész szakirány hallgatóinak és oktatóinak nyári tevékenységeire, ilyen volt az István a király rockopera, melyet augusztus 19-én mutattak be a Papp László Sportarénában, Novák Péter rendezésében. A 40 éves jubileumi előadásban 120 táncos számára, az idén végzett néptánc tagozat évfolyamvezető mesterei, Appelshoffer János és Rémi Tünde koreografálták a táncbetéteket. A néptáncosoknak azonban ez csak az egyik büszkeséget jelentette. A négyhetes, sokszor napi 10-12 órás felkészülést a teljes, azaz második osztályos néptánc tagozat önként vállalta a nyári pihenésük alatt.

„Nagyszerűen teljesítettek és felemelő érzés volt őket egy ilyen előadásban látni.” – mondta el büszkén Ónodi Béla.

–  Mivel kezdődik az év az évfolyam számára? 

Az említett néptánc évfolyam minden tagja elnyerte a Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány fejenként 240.000 Ft-os ösztöndíjját, melynek részét képezi egy szlovákiai egyhetes néptánctábor. Szeptember első hetében így a hallgatók Nagyidán felvidéki táncokkal ismerkednek, melyből egy koreográfia is készül. Természetesen hagyományőrzőkkel való találkozás, kirándulás és Kassa város megtekintése is belefér a hét napba. Szeptember közepéig pedig még egy négyoldalas néprajzi témájú dolgozat leadása is vár rájuk az ösztöndíj fejében. A hallgatók a tanévnyitót követően az első vonattal, majd bérelt busszal indulnak is a táborba. Emellett felkérések érkeztek az Opera részéről. Szeptemberben a János Vitéz, májusban az István a király és júniusban a Székelyfonó darabokban fognak bizonyítani a tagozat hallgatói. Ezeknek igyekszünk a tananyag és a vizsgákra való felkészülés mellett maradéktalanul eleget tenni.

–  Milyen elvárásai vannak az évfolyammal szemben, és átfogóan az idei tanévvel szemben?

Azt az itt töltött 20 év alapján röviden össze tudom foglalni. Minden tagozathoz hasonlóan mindenhol, minden körülmények között maximálisan helytállni és önmagunkhoz képest a legjobbat nyújtani. Ez a szakma más felfogással véleményem szerint nem működik. A harmadik évben ugyan a tesi alkalmasság már nem lehet kérdés, de most a néptánc okozta öröm kifejezésén túl az előadóművészi kvalitások felvillantása kerül előtérbe. Ennek megfelelően tematikus, táncszínházi koreográfiák betanulása is vár a hallgatókra.

–  Értem, akkor ezek a célok?

Ezek is. Az előző évekhez hasonlóan szeretnénk, ha folytatódna a hivatásos néptáncegyüttesekkel közös produkciókban való részvétel. Az elmúlt tanévben a Magyar Állami Nép Együttes és a Nemzeti Táncegyüttes több produkciójában is felkérte hallgatóinkat, a Duna Művészegyüttes vezetője pedig rendszeresen készít koreográfiákat a tagozatnak. A visszajelzések alapján szívesen dolgoznak a leendő hivatásos néptáncművészekkel. Ennek a közös munkának a pozitívumai mindenki számára kézzel foghatóak. A hallgató és a leendő munkahely számára is könnyebbé válik az ötödik év utáni választás, szerződés ajánlás.

–  Mit tud a tavaly végzett hallgatókról? Hogyan sikerült elhelyezkedniük?

Nagy örömmel mondhatjuk, hogy a 24 végzett néptáncművész közül mindenkinek lett munkahelye. A képzés sokszínűségének és az előbb említett közös produkciókban való részvételeknek köszönhetően a Magyar Állami Népi Együttes, a Nemzeti Táncegyüttes a Duna Művészegyüttes, a Nagyvárad Táncegyüttes és a pozsonyi Ifjú Szívek hivatásos együttes mellett a Pesti Magyar Színház az RS Entertainment és a GG Tánc Eger is vett fel táncművész palántákat.

 Gratulálunk, egyben ugyanezt kívánjuk a mostani évfolyamnak is, majd ha odajutnak. De mindenekelőtt remek munkát a következő tanévre!

Megszakítás