Skip to main content
Hírek

Őszinte örömmel a színpadon lenni – interjú Harangozó Gyulával

By 2022.02.01.június 19th, 2022No Comments

Harangozó Gyula, Kossuth-díjas táncművész, koreográfus, rendező, a Magyar Táncművészeti Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának tagja. Intézményünk tiszteletbeli tanára (2015) nagyívű interjúban beszélt pályafutásáról a www.kultura.hu oldalon. Most, amikor a Magyar Táncművészeti Egyetemen minden a vizsgákról és közelgő felvételi határidőkről szól, érdekes olvasni, miként zajlott mindez hazánk egyik kiemelkedő táncművészének ifjú korában.  

“Apám (id. Harangozó Gyula táncművész, koreográfus – a szerk.) teljes mértékben ellenezte, hogy balett-táncos legyek. Tudta, hogy egy tízéves gyerekről – hiába veszik fel a korábbi Állami Balett Intézetbe – nem lehet előre megmondani, milyen táncos lesz. Ezért édesanyám vitt el a felvételire, amely akkor öt vizsgából állt. Több mint háromezren voltunk, húsz gyereket vettek fel, köztük engem. Apám végül beleegyezett, hogy elkezdjem a balett-tanulmányaimat, de azt mondta, ez az én döntésem, csináljam, de csak a diploma vizsgakoncertemet nézi meg, ha eljutok odáig. Sajnos azt már nem érhette meg – mondta el többek közt a vele készült interjúban Harangozó Gyula.”

Az interjúban az is szóba kerül, milyen volt a Magyar Táncművészeti Egyetem jogelődjének, az egykori Állami Balett Intézet növendékének lenni.

“Sok lemondással járt kilenc évig az egykori Állami Balett Intézet növendékének lenni. Hétköznap délelőtt tánc, utána estig iskola, majd próbák vagy fellépések, ezek sokszor a hétvégeken is. Mégsem éreztem soha, ahogyan egyetlen osztálytársam sem, hogy kimaradunk valamiből. Szerettük és élveztük, amit csináltunk. Ilyen karrierről viszont soha nem álmodtam. Amikor elkezdtem a Balett Intézetet, akkor az Operaház szólótáncosa szerettem volna lenni, de azt nem gondoltam, hogy egyszer majd az angol anyakirálynő születésnapján főszerepet táncolhatok Londonban vagy a világhírű Natalia Makarovával hajolok meg a Rómeó és Júlia-premierem végén. Sok nehézség volt a pályafutásom alatt, de minden megérte.”

A Harangozó Gyula életútját felidéző írás, ITT olvasható.

Fotó: www.szinhaz.org
Megszakítás