Skip to main content
Hírek

Soha nem látott anyagi támogatás a modellváltó egyetemeknek

By 2022.01.05.június 19th, 2022No Comments

Stumpf István, a felsőoktatási modellváltás koordinációjáért felelős kormánybiztos szerint eddig soha nem látott mértékű anyagi támogatásban részesülnek a hazai modellváltó egyetemek, ami egyértelműen bizonyítja, jó döntés volt kilépniük a régi mederből.

Az InfoRádió vendégeként – amelyet az index.hu is szemlézett –, Prof. Dr. Stumpf István kormánybiztos elmondta, a modellváltás új dimenziókat nyit meg a hazai felsőoktatási intézmények életében: fokozni tudják versenyképességüket, a hallgatókat korszerű tudással vértezhetik fel, míg az egyetemi tanároknak olyan fizetést adhatnak, amely vonzóvá teszi számukra az oktatói és kutatói életpályát.

Stumpf arra is kitért, hogy kizárólag azokkal az egyetemekkel kell az államnak megállapodnia, amelyek maguk kezdeményezték a modellváltást. Ezen intézmények közé tartozik a Magyar Táncművészeti Egyetem is.

Érdekes adat, hogy 63 egyetem működik Magyarországon. Ebből 21 a KEKVA-s, vagyis közérdekű vagyonkezelői alapítvány által működtetett egyetem, 24 az egyházi fenntartású felsőoktatási intézmény, 12 magánegyetem és 6 állami fenntartású van.

Megszakítás