Szőllősi Krisztina, a Badora Társulat és a Kecskemét City Balett vezető táncművésze érdemelte ki az évad legjobb táncművésze kitüntetést modern-kortárs kategóriában. A Magyar Táncművészeti Egyetem Moderntánc és Színházi Tánc Tanszék óraadó oktatójának elismerése szép apropót teremtett arra, hogy a díjazottal a kitüntetésről, a táncművészetről és terveiről beszélgessünk.
„Nekem ez a díj határozottan megtisztelő – mondta el Szőllősi Krisztina rögtön kezdésként. – Nyilván egy táncművész életében az ilyen elismerés egy pont, amikor meggyőződhet arról, hogy amit csinál, annak van eredménye. Tíz esztendeje dolgozom a szakmában, hivatásszerűen a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház tagjaként és a Badora Társulatban egyaránt. Tíz év, amire már vissza lehet tekinteni és összességében azt tudom mondani: Nagyon sokat dolgoztam azért, hogy visszacsatolást kaphassak és mindez azt mutatja, jó úton járok.”
A táncművész arra a kérdésre, számított-e az április 29-ei ünnepségen átvett díjra, szerényen annyit válaszolt, megfordult már a fejében. Azonban bőbeszédűbben árulta el, miként fogadta a megtisztelő elismerést, amikor értesült róla.
„Amikor az ember életében történik egy ilyen komoly és feledhetetlen esemény, először megpróbál visszagondolni azokra a pillanatokra, amiért érdemes volt csinálni. Töltekezik. Számtalan tehetséges művész dolgozik a pályán, egyre nagyobb a verseny ebben a kategóriában, így nagyon nagy boldogsággal tölt el, hogy Barta Dóra és a Magyar Táncművészek Szövetsége nekem szavazott bizalmat. ”
Szőllősi Krisztina (Fotó: Gécs Bernát)
Amikor Krisztinát a kezdetekről, az első lépésekről kérdeztük, pontos emlékei voltak. Úgy látja, már kisgyermek korában látszódott, hogy előadóművésznek született, mert mindig szeretett a középpontban lenni.
„Két-három éves lehettem, amikor elmentünk nyaralni Ciprusra – mesélte gyermekkori emlékét a fiatal táncművész. – Találtam egy pódiumot, amire felálltam és elkezdtem táncolni rajta, még beszélni se tudtam, de már táncoltam.”
Arról kérdeztük a fiatal táncművészt, mit gondolna róla a kiskori énje, ha most találkoznának, látva, hogy díjjal ismerik el a munkásságát és azt, hogy már tíz éve alkot a szakmában.
„Már gyerekként olyan voltam, mint most: Ha valamit csináltam, akkor azt teljes gőzzel próbáltam, így nem hiszem, hogy csalódást okoztam. Kiskoromban is szerettem küzdeni, a legjobbak között lenni, úgy érzem, a mai napig hajt az elhatározás. Nem tagadom, sok áldozattal jár erre a pályára lépni, már tíz évesen elszakadtam a családomtól, amikor a Bécsi Állami Operaház balettintézetében kezdtem tanulmányaimat, és felnőttként sem egyszerűbb összehangolni a szakmát a magánélettel. Mindent alárendeltem a szakmámnak, de semmit nem bánok, mert úgy érzem, szívvel-lélekkel csinálom és minden egyes pillanata megéri.”
Szőllősi Krisztina (Fotó: Trokán Nóra)
Ennek tükrében nem árt felvillantani azt a gondolatot sem, hogy Szőllősi Krisztina tervei között szerepel a koreografálás, hiszen, ahogy a sportolóknál, a táncművészeknél is elérkezik az a pont, ahol az előadóművészet átalakul. Igaz, számtalan lehetőség adódik, melyet a szakma kínál, így a választáshoz itt is tudatosságra van szükség.
„Táncművészként kezdtem a pályafutásomat, de az utóbbi pár évben már alkotóként, koreográfusként, próbavezetőként is tevékenykedtem mellette. Köztudott, röpke idő alatt véget ér a táncművész karrier, hiszen a test nem bírja örökké. Érzem magamban még azt a lecsillapíthatatlan erőt, viszont 30 évesen már elgondolkozik az ember, hogy mi a B terv. Nálam mindez szerencsére szépen kialakult, hiszen koreografálhatok, alkothatok, taníthatok, ami számomra épp ugyanolyan öröm, mint a színpadon táncolni.”
Dolmány Fanni
(Címlapfotó: Badora Társulat, Barta Dóra)
