Skip to main content
EgyetemHírekKiemelt

Utunk elején a Nemzeti Táncszínházban

By 2024.05.27.No Comments

Komoly sikert aratott a szakma és a közönség körében egyaránt a péntek esti Utunk elején előadás. A Nemzeti Táncszínházban a Magyar Táncművészeti Egyetem Táncművész szak Színházi tánc szakirány végzős hallgatói és a néptáncművész szakirány hallgatóinak első önálló műsorára került sor.

A Táncművész szak Színházi tánc szakirány végzős hallgatói Túri Lajos Péter koreográfiáját adták elő, az Americát.

Fotók: Csillag Pál

A formanyelvi gazdagsággal megkomponált előadás, végzős színházi táncművész hallgatói által, a néző számára is átélhető módon adott lehetőséget a színpadon látottak befogadására.

“Nagyon örülünk, hogy a Színházi tánc szakirány is lehetőséget kapott, hogy ezen az esten felléphessen – mondta el a Modern Tánc és Színházi Tánc Tanszék vezetője, Kalmár Attila Harangozó-díjas egyetemi docens. –  Számunkra, a hallgatók számára kiváló alkalom, hogy a vizsgakoncertünk egyik felvonását élesben is kipróbálhatjuk a nagy megmérettetés előtt. Nagy a nyomás a csapaton, egyrészt azért, mert fizikailag nagyon megerőltető a mostani időszak, másrészt ezek a darabok sem könnyűek. Az előadás azonban két részből áll és ki kell emelni, hogy a néptáncművész hallgatók második felvonása már önmagában sem kis teljesítmény, sem fizikailag, sem művészileg. Hihetetlenül igénybe veszi a táncosokat. Most szándékosan nem hallgatókat mondok, mert már szinte kész táncművészeket látunk a színpadon.” 

Az est második felvonásában tehát a Néptáncművész szakirány hallgatóinak első önálló műsorára került sor, ötéves képzésük derekán. Mestereik és elismert alkotók által színpadra állított eredeti és feldolgozott néptáncok bemutatásával adtak remek képet tánctudásukról és előadókészségükről.

“Szerintem ez egy nagyon jó évfolyam. Erősek az alapok, amivel idejöttek a fiatalok – emelte ki Ónodi Béla, a Néptánc szakirány tanszékvezetője. – Köszönhető ez főképp a Felszállott a páva tehetségkutató versenynek, hiszen nagyon sokan onnan jöttek az Egyetemre.  Annak is köszönhetően van egy olyan rutinjuk, egy olyan előadókészségük, képességük, amire mi már tudtunk építeni. A csapat roppant elhivatott. Nem véletlenül maradtak tizenhárman, nem szokott tizenhárom pár maradni a harmadik év végére. Viszik egymást előre, ami remek.”  

SZÍNHÁZI TÁNCMŰVÉSZ HALLGATÓK:

Hege Anna, Ordasi András, Pető Boglárka, Puczkó-Smith Levente, Győrfi Erik, Kőhler Kitti Noémi, Kópiás Konrád Lukács, Molnár Csenge, Borbély Szabolcs, Lovas Emma, Radványi Fanni, Farsang Karina, Lévai Barnabás, Csató Málna, Rozsovits Johanna, Agárdi Márk, Szénási Dolli

NÉPTÁNCMŰVÉSZ HALLGATÓK:

Asperján György, Baka Levente, Bencze Kata, Berencsi Pál, Berki Kevin Ferenc, Busai Bori, Cserveni Szabolcs, Diósi Csenge Zsuzsanna, Erhardt Janka Sára, Farkas Gábor, Farkas Regő László, Forró Dorka Viktória, Gombos Zsófia Gerda, Huszti József, Kristóf Áron, Lakner Léna, Makula Zoltán Attila, Mészáros Manga Dóra, Molnár Gergely, Nemes Nóra, Ősz Rebeka, Petik Balázs, Poór Mária, Sándor Benjámin Solt, Sárándi Olga, Komáromi Lénai

Rektor: Fodorné Molnár Márta

Táncművészképző Intézet igazgató: Macher Szilárd

Művészképző Intézet tanszékvezetők:

Brieber Éva – klasszikus balett

Ónodi Béla – néptánc

Kalmár Attila – moderntánc és színházi tánc

AMERICA
• Koreográfus: Túri Lajos Péter
• Zene: Lin-Manuel Miranda
• Táncolják: a teljes évfolyam
• Próbavezető mester: Hajszán Kitti, Végh

 

Megszakítás